Aki követi a blogunkat, már tudja: a felújítások világa tele van meglepetésekkel. Némelyik kellemes, de amikkel mi találkozunk, az legtöbbször inkább költséges rémálom. Az egyik klasszikus hiba, ami újra és újra előkerül, az, hogy egy felújításnál a csövek állapotára csak a végén gondolnak. Amikor már minden szép, új, csillog-villog, akkor érkezik az első nagyobb eső, vele pedig a plafonról csöpögő víz. Ez történt a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban is – amíg meg nem oldottuk a vészhelyzetet!
Rémálom a Csokonaiban
Az 1865-ben alapított Csokonai Nemzeti Színház hosszú ideje Debrecen büszkesége, a város első és legnagyobb kőszínháza. 1915 óta viseli a magyar felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője, a debreceni születésű Csokonai Vitéz Mihály nevét, 2012-ben kapott nemzeti színházi státuszt. Olyan legendás művészek kezdték itt a pályájukat, mint Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán és Hofi Géza. Egy ilyen, több mint 150 éves épület felújítása mindig komoly kihívás – főleg, ha a szerkezet mélyén még ott lapulnak a színházzal egyidős vascsövek.
Amikor a múlt visszaszivárog…
Az intézmény legújabb felújításánál minden gyönyörű lett: a nézőtér, a homlokzat, a terasz. Utóbbi új, hegesztett PVC szigetelést kapott, ami tökéletes vízzárást jelent, legalábbis papíron. Csakhogy a födém rétegrendjében ott maradtak az eredeti vascsövek, amelyek az évtizedek alatt teljesen „elfogytak”. Törvényszerű folyamat, hogy az intenzív korrózió olyan érdes felületet hoz létre a csőben, amelyen könnyen kialakul a dugulás, rosszabb esetben a vezeték ki is lyukad – itt az utóbbi történt. A felújítás utáni első komolyabb esőnél az erkély alatti részek elkezdtek ázni. A több száz milliós beruházás után ez szó szerint hidegzuhany volt a debreceni társulatnak.
Minimális fejfájás, maximális megoldás
Bár mindig arra törekszünk, hogy ha lehet, hagyjuk ki a bontást a folyamatból, most ezen kicsit változtattunk. A helyzet különlegessége miatt két lefolyócsonkot kellett kibontani – ez volt a minimum, hogy megálljon a beázás. Utána jött a jól ismert technológia: kibéleltük a szétrohadó csöveket, a kétkomponensű műgyantával átitatott vázanyag pedig egy vadonatúj felületet hozott létre az egyébként is vadonatújnak kinéző közintézményben. A munka egy szűk munkanap alatt elkészült, most pedig újabb ötven évre nyugalmat ad a társulatnak. Ha a vascsövek teljesen szétesnek, a szivárgás akkor sem tér majd vissza!
Miért baj, ha marad a vascső?
Mert az élettartama véges. Nem kérdés, hogy tönkremegy, csak az időpont bizonytalan. Ha a csövek a födémben vagy a szigetelés alatt futnak, a javítás utólag sokkal költségesebb lehet, mert a kész munkát kell megbontani. Ez nemcsak sok pénz, hanem hatalmas bosszúság is: lezárások, újratervezés, csúszás. Vagy a bélelés, amivel mindezt egy kíméletesebb, okosabb megoldással váltjuk ki!
Egy átfogó felújításnál, ahogy a villanyvezetékeket kicseréljük, ugyanúgy érdemes a szennyvíz- és csapadékcsöveket is felülvizsgálni – és ha kell, kibélelni vagy cserélni. Ebben segítünk! Ha felújítasz, jusson eszedbe: a csövek nem felejtenek el elöregedni. Ha megvárod, amíg szó szerint kilyukadnak, lehet, hogy a felújítás öröme hamar elázik…
@csatornabeleles.hu A Csokonai Színház is a csatornabélelést választotta! #fyp #csatornabélelés #csőtörés #csatorna #csatornajavítás #nekedbelegyen #fy #szerelés ♬ eredeti hang – csatornabeleles.hu